Kápráztasd el a könyvelődet! (2.)

Egy korábbi bejegyzésemben már megosztottam Veled, hogy hogyan tudod formailag úgy összekészíteni az anyagodat, hogy abból a könyvelőd gyorsan és hatékonyan tudjon dolgozni – többek között – annak érdekében, hogy a vállalkozásod helyzetéről minél hamarabb információhoz juthass. Ma megtudhatod azt is, hogy miként adhatsz le hiánytalan könyvelési anyagot, hiszen lehetnek a számláid bármilyen szakszerűen összekészítve, ha az egyik fele az irodádban, néhány kósza számla pedig az autódban marad…

Néhány éve könyvelőként még különösen bosszantott, ha egy-egy ömlesztve érkezett anyaggal az érdemi munka megkezdése előtt hosszú órákat kellett foglalkozni azért, hogy kiderüljön, hogy egy része még csak be sem érkezett az irodába. Ma már könyvelő vállalkozóként, ismerve a másik oldalt, kicsit jobban átérzem a problémát, amit a könyvelési anyag összekészítése jelent… Ha egy pillanatra nem figyelünk, illetve nem építünk fel magunkban egy rendszert, biztosan hiányos lesz az anyagunk. Nézzük, hogy hogyan kerülhetjük ezt el egyszerűen!

A legelső pont, ahol elcsúszhatunk, ha a vállalkozásunk számláit és a privát számláinkat nem különítjük el valamilyen módon. Van, akinek a külön fiók válik be, ahová csak és kizárólag a céges papírok kerülnek be, mások már a posta érkezésekor külön kis fali tartókba helyezik szétválogatva a számláikat. Különösen nehéz helyzetben vannak azok, akiknek a székhelye a lakásában található… Kisvállalkozóként sokszor előfordul, hogy a család csekkjeivel együtt fizetünk be a postán egy-egy céges csekket, aztán már azt sem tudjuk, hol keressük…

Tételezzük fel, hogy az anyagunkat a korábbiakban már megtanult módon összekészítve adjuk le. Hidd el, hogy ömlesztett, minden rendszer nélkül papírdobozba dobált, innen-onnan összekapkodott anyag ritkán teljes… Ha rendszerezzük az anyagot, egy pillanat alatt látjuk át, ha hiányzik valami:

Árbevétel számlák: 

  • Az általunk kiállított számlákat sorszám szerint rendezzük, nagyon könnyen ellenőrizhető, hogy minden sorszám megvan-e. Ahol elcsúszhatunk: előfordulhat, hogy hónap elején néhány számla már a következő bevallási időszakba tartozik, majd újra kiállítunk egy korábbi teljesítésűt, ami még az előző hónapba, negyedévbe kell, hogy kerüljön a teljesítési idő szerint. Ezt a könyvelő nehezen veszi észre, a vállalkozó felelőssége, hogy ne a következő hónapban kerüljön csak a könyvelőhöz. Gépi számlázásnál a sztornó számlát is kérjük, kézzel írott számláknál a rontott számla minden példánya áthúzva a tömbben marad, ezekről a hiányzó számlákról egy listát célszerű leadni.
  • Pénztárgépszalagok sorszám szerint legyenek meg, nem elég dátum szerint ellenőrizni a meglétüket, hiszen előfordulhat, hogy egy nap többször is zárunk (pl. ellenőrzés esetén).

Kiadás számlák:

  • Készpénzes kiadásaink a vezetett házipénztár alapján könnyen ellenőrizhetőek.
  • Átutalásos kiadás számláink hiánytalanságát a bankszámlakivonatok segítségével ellenőrizhetjük. Egyéni vállalkozóként egyébként is a bank mögé tűzzük az átutalásos számlákat, de társaságoknál is sokat segít, ha átfutjuk a bankon, hogy miket utaltunk át, így eszünkbe juthat, hogy a hónap elején bankkártyával fizetett tankolás számlája még az autó kesztyűtartójában pihen…

Bankszámlakivonatok: Szerencsés esetben egyetlen kivonatról van szó, ha a bankunk havi egyet állít ki, de sorszám szerint könnyen ellenőrizhető a hiánytalanság több bank és több kivonat esetén is.

Egyéb dokumentumok: Minden egyéb dokumentumot, melyet a könyvelésre szánunk (pl. szerződések, teljesítésigazolások, értesítések, stb…) célszerű folyamatosan egy külön dossziéban gyűjteni.

Ha minden igyekezeted ellenére a könyvelő hiányol egy számlát, légy gyors és együttműködő, nem Neki teszel szívességet, csak a saját vállalkozásodat tartod rendben. Nem célravezető bizonygatni, hogy leadtad – ha leadtad volna, minden bizonnyal nem kérné újra -, sok bosszúságtól kíméled meg Magad, ha bosszankodás helyett a megoldásra koncentrálsz (minél hamarabb beszerzel egy, az eredetivel mindenben megegyező, hiteles másolatot vagy még egyszer körülnézel otthon…). A “ha nincs ott, akkor az már nem is lesz meg” hozzáállás kerülendő…

Sok bosszúságtól kíméled meg magad, ha az anyagodat minden alkalommal átadás-átvételi jegyzőkönyvvel adod át, melyen minden dokumentum egyedileg beazonosíthatóan fel van tüntetve. Mindennek persze csak akkor van értelme, ha együtt végig is pipáljátok…

Talán elsőre bonyolultnak tűnik, de érdemes körültekintőnek és alaposnak lenni, amikor a könyvelőhöz készülsz, tartsd szem előtt, hogy pontosan dolgozni hiányos anyagból nem lehet, s tegyél meg mindent annak érdekében, hogy vállalkozásod sikere ne csússzon el már az alapokon!

Share Button

182 Találatok: “Kápráztasd el a könyvelődet! (2.)

  1. Thanks for your marvelous posting! I certainly enjoyed reading it, you could be
    a great author. I will make certain to bookmark your blog and will often come back
    very soon. I want to encourage you to continue your great posts, have a nice weekend!

  2. Greetings I am so happy I found your blog page, I really found you by mistake,
    while I was browsing on Google for something
    else, Nonetheless I am here now and would just like to say cheers for a remarkable post and a all round enjoyable blog (I also love
    the theme/design), I don’t have time to look over it all at the moment
    but I have saved it and also added in your RSS feeds, so when I have time I will be back to read much more, Please do keep up the excellent job.
    asmr 0mniartist

  3. Do not find out howto compose a post overview? Simply take a peek at also an instance of this essay review and our producing guide together with methods check out our guide out to understand compose a publication summary, for example step-by-step guidelines, definition & publication summary illustrations. Craft a essay without difficulty by obtaining grade assistance in our producing support that is instructional. Pick on your author!
    https://icdesign.es/how-do-you-make-a-hook-for-an-essay/
    http://wei-ukconsulting.com/what-is-a-cover-letter-for-a-job/
    http://www.appmoderna.pl/are-essay-writing-services-legal-2/what-is-add-vs-adhd/

  4. Hello! I’ve been reading your weblog for a long time now and finally got
    the bravery to go ahead and give you a shout out from Humble Tx!
    Just wanted to mention keep up the great job!

  5. Pingback: single free dating sights

  6. There can be An literary investigation article a kind of article that contains an investigation of the object of literature. Within this sort of informative article, the writer examines the publication, book, drama, etc.. assessing the concept, storyline, characters, tone, and writing design, apparatus that the author employs to commemorate his narrative.
    https://ttai-ural.ru/uncategorized/how-long-does-it-take-to-write-a-masters-dissertation/
    http://platformaxis.org/2021/04/20/11-ways-to-reinvent-your-cover-letter-writers-for-hire/
    http://koesterracing.com/10-factors-that-affect-phd-thesis-assistance/

  7. Pingback: keto chocolate chips

  8. Pingback: buy generic viagra online

  9. Pingback: buy generic viagra

  10. Pingback: how much is the generic viagra

  11. Pingback: amoxicillin 3g

  12. Pingback: propecia no side effects

  13. Pingback: buy prednisone online canada without prescription

  14. Pingback: generic cialis 20mg uk

  15. Pingback: ivermectina usa

  16. Pingback: sildenafil in usa

  17. Pingback: brand name cialis online

  18. Pingback: ivermectin tablets cost

  19. Pingback: sklice capsule uses

  20. Pingback: zithramax z pak price

  21. Pingback: where can i buy 1 viagra pill

  22. Pingback: where to buy ventolin inhalers uk

  23. Pingback: viagra price at usa

  24. Pingback: lisinopril effects on the kidney

  25. Pingback: generic viagra online canadian pharmacy

  26. Pingback: generico priligy (dapoxetine)

  27. Pingback: tractor supply ivermectin wormer

  28. Pingback: how fast does cialis work

  29. As a sole proprietor, we put transfer bills behind the bank anyway, but it also helps companies a lot if we go through the bank to find out what we transferred, so you may think that the refueling bill paid with a credit card at the beginning of the month still rests in the glove compartment of the car.

  30. Pingback: clomid therapy in men

  31. Pingback: azithromycin otc usa

  32. Pingback: viagra without a doctor prescription

  33. Pingback: who makes ivermectin for humans

  34. Pingback: ivermectin for humans

  35. Pingback: azithromycin walgreens over the counter

  36. Pingback: 75 mg sildenafil

  37. Pingback: sildenafil prescription prices

  38. Pingback: need a prescription for viagra

  39. Pingback: viagra government funded

  40. Pingback: approved canadian online pharmacies

  41. Pingback: taking viagra

  42. Pingback: viagra generic

  43. Pingback: hydroxychloroquine for sale online

  44. Pingback: herb viagra

  45. Pingback: soolantra for sale

  46. Pingback: over the counter viagra

  47. Pingback: generic cialis soft tabs tadalafil 20mg

  48. Pingback: over the counter sildenafil

  49. Pingback: pfizer viagra

  50. Pingback: pussy torture sex games

  51. Pingback: viagra amazon

  52. Pingback: cialis or viagra

  53. I’m glad to know how I can manage my accountant quickly and efficiently, among other things. Same as, students can manage their academic essays if they Buy Essay Online from expert writers.

  54. Pingback: cost of ivermectin pill

  55. Pingback: viagra substitute

  56. Pingback: ivermectina en ingles

  57. Pingback: tombala siteleri

  58. Pingback: lumigan 01

  59. Pingback: clomid buy

  60. Pingback: cost nolvadex

  61. Pingback: aralen 0 2g

  62. Pingback: aralen 250

  63. Pingback: lumigan uses

  64. Pingback: buy zanaflex

  65. Pingback: cost of molnupiravir

  66. Pingback: meritroyalbet

  67. Pingback: meritroyalbet

  68. Pingback: molnupiravir 400mg

  69. Pingback: Névtelen

  70. Pingback: Névtelen

  71. Pingback: Névtelen

  72. Pingback: where to get ivermectin

  73. Pingback: ignition casino safe

  74. Pingback: prednisone 10mg sale

  75. Pingback: buying tadalafil online

  76. Pingback: online cheapest viagra with mastercard

  77. Pingback: discount tadalafil

  78. Pingback: viagra for women

  79. Pingback: tadalafil liquid

  80. Pingback: cialis buy in canada

  81. Pingback: tadalafil tablets buy

  82. Pingback: cheap generic viagra pills

  83. Pingback: cheap generic sildenafil pills

  84. Pingback: what is tadalafil

  85. Pingback: ivermectin japan

  86. Pingback: generic sildenafil pills online

  87. Pingback: sildenafil tablets australia

  88. Pingback: cialis best price

  89. Pingback: can you buy generic cialis in canada

  90. Pingback: cialis going generic

  91. Pingback: buy prednisone online now

  92. Pingback: prednisone 20mg short term side effects

  93. Pingback: covid antiviral drug

  94. Pingback: cialis tablet

  95. Pingback: meritroyalbet

  96. Pingback: ivermectin dose

  97. Pingback: wild casino

  98. Pingback: prednisone

  99. Pingback: eurocasino

  100. Pingback: potenzmittel kaufen

  101. Pingback: cialis 20mg online

  102. Pingback: play free win real money

  103. Pingback: ivermectin for rosacea

  104. Pingback: generic stromectol

  105. Pingback: cialis walmart

  106. Pingback: stromectol covid 19

  107. Pingback: ivermectina pastillas

  108. Pingback: dosage for ivermectin

  109. Pingback: free slots that pay cash

  110. Pingback: cialis dosis

  111. Pingback: purchase viagra tablets

  112. Pingback: tadalafil and dapoxetine

  113. Pingback: ivermectin generic

  114. Pingback: ivermectin cost

  115. Pingback: order ivermectin 6mg online

  116. Pingback: ivermectin for humans for sale

  117. Pingback: http://ivermectinuget.quest

  118. Pingback: stromectol 3 mg tablets price

  119. Pingback: buy ivermectin 6mg for humans

  120. Pingback: ivermectin eye drops

  121. Pingback: buy ivermectin online uk

  122. Pingback: ivermectin cost in usa

  123. Pingback: ivermectin nobel prize

  124. Pingback: ivermectin 3 mg

  125. Pingback: furosemide 20 mg prices

  126. Pingback: furosemide 40 mg buy online

  127. Pingback: ivermectin 1 cream

  128. Pingback: ivermectine posologie

  129. Pingback: price of stromectol

  130. Pingback: ivermectin 8 mg

  131. Pingback: ivermectin warnings

  132. Pingback: lucky land slots play now

  133. Pingback: stromectol covid

  134. Pingback: stromectol price

  135. Pingback: ivermectin purchase

  136. Pingback: ivermectine posologie

  137. Pingback: cialis over the counter walmart

  138. Pingback: stromectol 3 mg tablets price

  139. Pingback: ivermectin 8000

  140. Pingback: tadalafil over counter

  141. Pingback: stromectol medicine

Hozzászólások lezárva.